Nem lesz több életveszélyes mutatvány?

2014.01.10. 14:34

Szaud-Arábiát a jólét földjeként ismeri a világ, de a sok pénz és sok idő együtt komoly veszélyforrássá nőtte ki magát az utakon manapság, és ez ellen már a hatóságok is igyekeznek fellépni.

Elkezdett ugyanis divatba jönni a kétkeréken száguldozás autóval – odaát ezt hívják driftelésnek. Sokszor a játék része, hogy a levegőben levő kerekeket le is szedik, vagy a felemelt kerekek alá fekszik valaki, netán az utasok egy része az autóból kilógva próbálja tovább emelni az adrenalinszintet. A műfaj sikeres műveléséhez persze komoly gyakorlatra van szükség, és szerencsére is, hogy senkinek ne essen baja, ám ahogy az az efféle divatokkal lenni szokott, ma már boldog-boldogtalan próbálkozik.

A hatóságoknak eddig nem volt sok esélyük, hisz az efféle vagánykodás csupán közlekedési kihágásnak számított, de az idén már nem lesz ennyire elnéző a helyi jogrendszer. Első alkalommal még csupán egy hónapos autóelkobzás és 10 ezer rijal – közel 600 ezer forint – lesz a büntetés, de a visszaesőkkel már rendesen elbánik a rendszer. Akit másodszor is elkapnak, az már három hónapra veszíti el az autóját és dupla bírságot is fizethet, sőt, akár két évig terjedő börtönbüntetéssel is sujtható. Aki ezek után még egyszer próbálkozik, és el is kapják, az már 40 ezer rijalt fizethet – egy ekkora összeg azért az alanyi jogon járó vaskos állami járadék mellett is fáj – és minimum egy, maximum öt év börtönre számíthat. Ám nem csak a hülye sofőröket igyekeznek elrettenteni: aki akár csak bámészkodóként, vagy utasként vesz részt a mutatványban, szintén 1500 Riyal büntetést kaphat, és az autóját is elkobozhatják 15 napra.

A szigortól az ostoba divat elsorvadását várják a helyi hatóságok, és azt, hogy ezzel párhuzamosan jelentősen csökken majd a halálos közúti balesetek száma. A statisztikák szerint ugyanis 19 áldozatot szed a szaudi közúti közlekedés, minden egyes napon.