Lefogyott Amerika kedvence

2014.01.15. 06:40

 A pick-upokat nálunk főként a terepjáró képességeik miatt veszik. Amerikában viszont, ahol a teljes méretű platós kisteherautók majdnem 6 méter hosszúak és tükrök nélkül is 2 méter szélesek, gyakran családi autóként is használják ezeket. Közülük a legnépszerűbb már évtizedek óta a Ford F-150, aminek a legújabb generációját a napokban mutatták be, a Detroit Motor Show-n.

A formák nem változtak sokat a pont egy éve bemutatott Atlas tanulmányhoz képest. Egyszerűbb a hűtőmaszk és a fényszórók rajzolata, a tetőből pedig eltűnt a hosszanti domborítás. Belül is csak a tanulmányokra jellemző túlzásokat változtatták meg. Egyebek mellett kisebb a központi kijelző és sokkal kevesebb a kék háttérvilágítás.

Az igazi újdonságok a lemezek alatt lapulnak. A Fordnál nagyon büszkék rá, hogy jelentősen csökkent az F-150 súlya: attól, hogy több nagyszilárdságú acélt és alumíniumot használtak, 320 kilóval lett könnyebb az elődjénél. Könnyebb autóval kisebb motor is megbirkózik, talán emiatt érkezett egy 2,7 literes turbós V6-os a kínálat aljára. A csúcs továbbra is az ötliteres V8-as. A teljesítményadatokat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, azt viszont elárulták, hogy mindegyik motorhoz hatsebességes automata váltó jár majd. A start-stop rendszeren kívül egy másik fogyasztáscsökkentő trükköt is bevetnek: a hűtőrács lamelláit nagyobb tempónál lezárja az automatika, ezzel csökkentve a légellenállást.

Nagyon sok, kategóriájában új felszerelést építettek be az új F-150-be, ilyen többek között a fényszóró és a hátsó lámpa szélén lévő LED-sor. Használat közben viszont valószínűleg jobban fogják értékelni a tulajdonosok a távirányítóval is nyitható platóajtót, amiből fellépőt is ki lehet hajtani, valamint rámpa is ráakasztható. A beltérben több 110 voltos konnektort is elhelyeztek, a műszerek közötti kijelzőn pedig akár a vontatmány pillanatnyi helyzete is nyomon követhető. Állítólag a gombokat is úgy tervezték, hogy kesztyűben is kényelmes legyen a kezelésük.

A kategóriában elsőként az F-150-be építettek felfújódó hátsó biztonsági övet és parkolássegítő rendszert, a tolatókamera pedig körkörös képet ad. Ezen kívül radaros tempomat, sávtartó elektronika és holttérfigyelő is rendelhető hozzá.

A jelenleg is az Egyesült Államok legnépszerűbb autójának számító F-150 új generációja még idén a kereskedésekbe kerül.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.