Elegáns Peugeot a lepel alatt

2014.01.28. 06:14

Sokáig úgy nézett ki, a Peugeot-Citroen végleg feladta, hogy prémium-modelleket tervezzen. Az eredmények tükrében nem is csoda, a legutolsó luxusautóik alig fogytak, hisz Európában elég zsúfolt a piac, és öldöklő a verseny. Ma már mindenki német, japán, esetleg brit modelleket vásárol, a franciáknak egyszerűen nem maradt hely.

Ugyanakkor a kínai autópiac hatalmas, és úgy néz ki, az Audi, a BMW és a Mercedes mellett még bőven akad hely másnak is, így a Peugeot már évek óta azt próbálja feltérképezni, hogy hogyan fogadnának ott néhány drágább típust. A jelek szerint a tavaszi Pekingi Autószalonon egy újabb kedvcsináló tanulmánnyal jelentkezik a márka. Egyelőre csak egy drapérián átsejlő sziluettet mutattak, de ebből is látszik, hogy miféle járműről is van szó.

Elegáns kupé körvonalazódik a vászon alatt, a franciáktól szokatlan módon hátsókerék-hajtású arányokkal, masszív sárvédő-szélesítésekkel, sportos karakterrel. Annyit még elárultak, hogy a tanulmány 4,73 méter hosszú, ám mindössze 1,31 méter magas lesz, a belsejében elegendő hellyel négy utasnak és a csomagjaiknak. Bár az ajtók számára nem utal semmi, valószínű, hogy a Peugeot egyelőre névtelen tanulmánya a Mercedes CLS-hez hasonló négyajtós kupé lesz.

Ennél pontosabbat valószínűleg csak a bemutató során mondanak majd, amelyre április közepén kerül majd sor.