2014.02.03. 17:58

A Fiat annak idején nem titkolta, hogy elsősorban a Jeep miatt szerezte meg a Chrysler csoportot, és úgy tűnik, igyekeznek is kiaknázni a márkában rejlő lehetőségeket. Most az Észak-Amerikában már kapható új Cherokeet próbálták meg az európai vásárlók igényeihez igazítani.

A terepjáró-márka esztétikai szempontból ugyan minimum vitathatóra sikerült, és a terepjáró képességei is kérdésesek, hisz az Alfa Giulietta műszaki alapjaira épül. De úgy néz ki, a Fiatnál bíznak benne, hogy a földön kívüli formatervvel együtt is népszerű lehet a típus a manapság egyre divatosabb hobbiterepjáró-kategóriában. Az európai megjelenéshez azonban még hiányzott valami: egy megfelelő motor.

A Cherokee esetében a jól ismert kétliteres Multijet II turbódízel két változatával foltozták be a hiányt. A gyengébbik 140 lóerős, és hatfokozatú kézi váltóval érkezik, a 170 lovas azonban a Chryslernél frissen fejlesztett, kilencfokozatú automatával is kapható lesz. Úgy hallani, a benzinmotorok közül csak a 3,2 literes, 275 lóerős Pentastar V6-ost tartják meg, a 2,4 literes négyhengerest csak Oroszországban és a Közel-Keleten tervezik forgalmazni. Hajtásláncból viszont ugyanazokat kapjuk, mint az amerikaiak: a típus elérhető lesz az Active Drive I, az Active Drive II és az Active Drive Lock rendszerrel is. Míg az első csupán agy szokványos automata összkerék-hajtás, addig a második már felezőt és elektronikus nyomatékeloszlás-szabályzást is tartalmaz, míg a harmadik fokozat zárható hátsó differenciálművel nyújt még ennél is többet terepen.

Hogy mindez elég lesz-e a boldoguláshoz Európában, vagy az új Cherokee ugyanolyan mellékszereplő lesz a piacon, mint az elődje, azt egyelőre nehéz lenne megjósolni – mindenesetre a Genfi Autószalonon állítják ki a típusnak ezt a változatát elsőként, március első napjaiban.