2014.02.06. 14:12

Úgy tűnik, a Suzukinál is felismerték, hogy a sok kisautó csak egymás lábát tapossa a piacon, így a Celerio várhatóan egyszerre váltja majd le az Alto és a Splash modelleket a japán gyártó európai kínálatában.

A Suzuki kiskocsik egyik legfontosabb piaca még mindig India, nem csoda, hogy az Új-Delhi Autószalonra tartogatták a következő öt-hat év egyik legfontosabb modelljét. A Celerio méretben valahol az Alto és a Splash között helyezkedik el: az előbbinél tágasabb, az utóbbinál viszont alacsonyabb. Ha igaz, árban is közelebb áll majd az Altóhoz, és úgy hallani, a fogyasztása is igen barátságos lesz. Az ezres háromhengeres motor, amelyet az Indiában bemutatott autó orrába szereltek, látszólag ugyanaz a 68 lóerős gép, amelyet a kis Suzukikban eddig is használtak – az új karosszériában a gyáriak szerint 4,3 liter benzint fogyaszt 100 kilométeren, és pont 100 g/km szén-dioxidot bocsát ki.

Az egyelőre nem egyértelmű, hogy hol gyártják majd a Celeriót. Egyes források szerint a Suzuki új thaiföldi gyárából érkezik majd Európába, de az sem kizárt, hogy a Splash helyén, Esztergomban állítják majd elő. Ám az biztosnak látszik, hogy nem a Marutitól jön Indiából, mint az aktuális Alto – ott alighanem a helyi igények kielégítésére koncentrálnak majd.

A típus itteni változata várhatóan már a jövő hónap elején, a Genfi Autószalonon bemutatkozik, a forgalmazás kezdete viszont akár a jövő év elejére is áthúzódhat.