2014.02.12. 10:12

Egy kiszivárgott fotó alapján már korábban képet alkothattunk róla, hogy milyen is lesz a Mercedes kínálat szebb, de haszontalanabb csúcsmodellje, az S osztály kupé változata. Most azonban minden lényeges részletre fény derült.

Érdekes módon egyelőre egyetlenegy változat lesz, amely az S500 Coupé jelzést kapja, és a négyajtós változathoz hasonlóan a 4,7 literes, V8-as turbómotort hordja az orrában. Ez a maga 455 lóerejével és 700 Nm csúcsnyomatékával bőségesen elegendő egy ilyen hatalmas autó könnyed mozgatásához is, olyannyira, hogy az alapmodellel akár 4,9 másodperc alatt elérhető a 100 km/h. Egyelőre nem tudni, hogy lesznek-e ennél visszafogottabb teljesítményű változatok, de ha terveznek is ilyet, az alighanem nyomatékos dízelmotorral érkezik majd, amelynek szintén nem okozhat gondot a testes kétajtós. Erősebb kivitelek viszont biztosan lesznek – egyrészt aligha mondanak le az S600 V12-es motorjának presztízséről, nem titkolják, hogy már készül az S63 AMG Coupé 5,5 literes, 600 lóerős motorral.

A forma ugyan könnyednek tűnik, de ez leginkább optikai trükkök sorának köszönhető. Az S osztály padlólemezére épített kupé ugyanis 5,027 méter hosszú, 1,899 méter széles és 1,411 méter magas, a tengelytávja pedig 2,945 méter – egy szóval óriási. A trükk az, hogy a kerekek is arányosan nagyok: legalább 18, legfeljebb 20 hüvelykes alufelni-garnitúra jár az autóhoz. Így aztán képen, vagy távolról nézve nem igazán érzékelhetők a méretek. Az autó belsejében egyébként sokkal feltűnőbb az S osztállyal való rokonság, mint ha kívülről nézzük: a műszerfal ugyanazt a sémát követi, mint a négyajtós rokonban, csak a kormány más formájú: itt lapított alsó karimájú háromküllős fogadja a sofőrt, és valamivel talán alacsonyabb, sportosabb üléspozició.

Az S osztály kapcsán már hallottunk róla, de a kupéba is bekerül a Magic Body Control rendszer, amely elvben képes teljes egészében kiszűrni az útegyenetlenségek okozta rezgéseket. Ezt úgy érik el, hogy az autó előtti útfelületet feltérképezve mindig az aktuális viszonyoknak megfelelően állítják át a rugózó elemek paramétereit. Ráadásul a kupé futóműve kanyarban képes bedönteni a karosszériát a belső ív felé, így még kanyarban sem nagyon mozdul a karosszéria. Természetesen feleslegesnek tűnő, de drága megoldások is akadnak a kupéban. Rendelhető hozzá például olyan fényszóró, amelyben 47 Swarovski kristályt is elhelyeznek. Ezek közül 17 a nappali menetfény LED-sora felett díszeleg, további 30 pedig az irányjelzők fényét töri meg.

Az S Coupé élő premierjét a március eleji Genfi Autószalonon tartják, a forgalmazás viszont csak az év második felében kezdődik – addigra azonban jó eséllyel tovább bővül majd a választék.