2014.02.15. 09:12

A koreai márkák az utóbbi években igen dinamikusan fejlődtek, és úgy látszik, ez a folyamat egyelőre nem is áll meg. A Hyundai és a Kia például már nemcsak megbízható, hanem kívánatos formájú autókat is megtanult gyártani. Az előrelépés a Ssangyong esetében is megkérdőjelezhetetlen.

A Korandót például már többször is próbáltuk, és a Rexton is kellemes meglepetést okozott. Az indiai Mahindra kötelékébe tartozó márka az Egyesült Államok piacán kevésbé ismert, ám ezen most változtatnának. Egyelőre csak a tervezés fázisában tartanak, de sejthető, hogy a tengerentúli piacra másik nevet választanak, amely talán jobban megfoghatja az amerikai vevőket.

A terjeszkedés elengedhetetlennek tűnik ahhoz, hogy el tudják érni a kitűzött eladási darabszámokat: 2016-ra az évi háromszázezer értékesített példány az elvárás. A Ssangyong modellpalettáját egyébként többnyire hobbiterepjárók alkotják, ez pedig az amerikai piacon kifejezetten előnyt jelenthet.

A Rexton, a Kyron, a Korando és az Actyon SUV-ok mellett egy nagy családi egyterűt (Rodius) és egy luxus-szedánt (Chairman) is kínálnak. Azt egyelőre nem tudni, hogy az Egyesült Államokban melyeket forgalmazzák majd ezek közül – az sem kizárt, hogy egy teljesen új modellel támadják meg az észak-amerikai piacot.