Két Hondától is búcsúzhatunk

2014.02.15. 10:51

A Honda még 2010-ben mutatta be a CR-Z-t, melyet legendás zsebrakétájuk, a CRX utódaként emlegettek. Az autó azonban igen megosztóra sikerült: bár a formába nem nehéz belelátni az elődöt, a menettulajdonságok viszont a hibrid hajtáslánccal kevésbé voltak meggyőzőek. Gyilkolva-pörgetve ugyan sportos érzetet keltett, így viszont a hibridtől elvárt alacsony fogyasztást nem tudta hozni.

A japán gyártó hibridhajtású modelljeiből összesen 125 ezret adott el az európai bevezetés óta. Tavaly azonban jelentősen visszaesett az Insight és a CR-Z értékesítése is. Míg előbbiből alig több mint 1200 darab talált gazdára, utóbbiból csupán 695-öt sikerült eladni. Ez a hanyatlás elég is volt ahhoz, hogy az öreg kontinensen elkaszálják mindkét típust.

A visszamaradt készleteket természetesen még igyekeznek eladni, de a német, spanyol és olasz kínálatban már nem szerepel sem az Insight, sem pedig a CR-Z. Ezzel az intézkedéssel a Honda egyetlen, Európában is kapható hibridje a Jazz lesz. Igaz, a praktikus kisautó benzines-elektromos verziójából is csupán 4500 kelt el, szemben az egy évvel korábbi 7500-zal. Arról, hogy a következő generációs Jazz alternatív hajtású kivitelét forgalmazzák-e majd kontinensünkön, még nem született döntés.

A Hondánál egyébként azt tapasztalták, hogy miközben a hibridek kereslete csökken, a dízeleket többen keresik. Épp ezért döntöttek az új, 1,6 literes i-DTEC motor bevezetése mellett. A remekül sikerült kis dízelt a Civic és a CR-V is megkapta.