XchangE: a svájciak szerint a jövő

2014.02.19. 17:02

A nagy villanyautó-divatból látszólag a Tesla jött ki a legjobban: a Model S ugyanolyan divattárggyá kezd válni, mint annak idején a Toyota Prius. Nem csoda: ez az első villanyautó tisztességes hatótávolsággal és igazán megkapó formatervvel – még a kigyulladó példányok sem tudták lelohasztani a lelkesedést, amely körülveszi. Nem csoda, hogy a Rinspeed, amely minden évben készít valamit a Genfi Autószalonra, az idén a Teslát gondolta egy kicsit tovább.

Az XchangE tanulmány első ránézésre egy finoman átszabott Model S némi visszafogott optikai tuninggal, homokszínben, néhány sárgára fényezett részlettel és plexitetővel. A lényeg azonban nem az autó külseje, hanem ami belül van. A legfontosabb változtatás az önvezető rendszer: bár az autóban van kormánykerék, azaz ha valaki nagyon akarja, vezetheti is, de egy gombnyomással átadható az irányítás az autó elektronikájának. Ilyenkor a tisztán elektronikus kormány is középre csúszik, a sofőr pedig akár a menetiránynak háttal is fordulhat, hisz a két első ülés erre is lehetőséget ad.

Ha csak ketten utaznak, akár el is fekhetnek a luxusszedánban, és persze netezhetnek is a műszerfalba épített, vagy a hátsó üléstámlák mögül kihajtogatódó képernyő és a hozzá tartozó billentyűzet segítségével. Ha valaki vezetés helyett dolgozna, van kihajtogatható asztal az autóban, és kávéfőző is akad, ha a szundikáláshoz nem elég hosszú az út. A legfurább részlet a kormánykerék mögötti üvegbura, amely alatt egy drága svájci karóra látható.

A tanulmány egész érdekes jövőképet fest az autózásról – ha valami zavaró benne, az legfeljebb a sűrű termékelhelyezés. A Rinspeed számára ugyanis nagy üzlet a tanulmányautó-tervezés: általában néhány tucat kisebb-nagyobb céget is bevonnak a fejlesztésbe valami módon. Ezúttal is összeszedtek jó néhány támogatót, a kávéfőzős cégtől a telekommunikációs óriásvállalatig.