2014.02.20. 12:47

Új Corsára ugyan hiába várunk, de az Adamot minden erejével igyekszik vonzóvá tenni az Opel. Az új háromhengeres motorok mellett bemutatták a kiskocsi terepjárós dekorációba öltöztetett változatát is, Rocks néven.

Láttunk már hasonlót tavaly, szintén a Genfi Autószalonon, de akkor még tanulmányautóként mutogatták. Az idén azonban jön a szériaváltozat is, sok vaskos műanyag idommal az alsó peremén, és hatalmas, 17 vagy 18 hüvelykes alufelnikkel. Az autó további újdonsága a motoros mozgatású vászontető. Ám aki arra számított, hogy az Adam összkerék-hajtást és valódi terepjáró-képességeket kapna, csalódni fog: a Rocks a külsőségeken kívül csupán másfél centivel megnövelt hasmagasságában tér el a polgári változattól. Természetesen itt is felbukkannak az új ezres turbós motorok, de a Rocks kapható lesz a régi 1,2 és 1,4 literes négyhengeres szívómotorokkal is, legalábbis egyelőre.

Az Opelnél nyilván arra számítanak, hogy az új változattal szélesíthetik az Adam vásárlóközönségét. Míg az eddig forgalmazott változat inkább tűnt női autónak, a Rocks inkább vagány próbálna lenni. Hogy ráharap-e a közönség? Valószínű, hisz eddig számtalanszor bebizonyosodott, hogy a fényezetlen műanyag dekoráció szinte bármit képes eladni.