Batmobilt venne? Most megteheti!

2014.02.23. 06:29

A filmes autók rengeteg ember fantáziáját megmozgatják. Ezek közül is az egyik legnépszerűbb a denevérember autója. A különböző Batman-filmekben és –sorozatokban számtalan változatot használtak már, melyek időről időre felbukkannak az aukciós házak oldalain, vagy apróhirdetésekben is.

Alig több mint egy évvel ezelőtt az ős-Batmobilt, vagyis az 1960-as évek tévésorozatának Lincoln Futurán alapuló szereplőjét árverezték el. Ezekről az autókról persze számos utánzat is készül, melyek ugyancsak egy-egy komolyabb vagyonért cserélnek gazdát. A replikák közt ugyanakkor vannak kevésbé jól sikerült darabok is, melyek láttán a kőkemény igazságosztó is sírva fakadna.

Ezúttal a Christopher Nolan-féle, kétezres évekbeli filmekben látott Tumbler pontos mását kínálja eladásra egy floridai hirdető. Az autóba egy LS-1 jelzésű V8-as motort építettek, mely a Chevrolet Corvette-ekből is ismerős lehet. Hátul hatalmas, 44 hüvelykes kerekek helyezkednek el – igaz, az elsők sem sokkal kisebbek. A szokatlan kialakítású jármű holttereit egy öt kamerából álló rendszer segít szemmel tartani.

Eladója szerint mindössze öt darab készült ebből a kivitelből. Ennek megfelelően persze az árát is megkéri: egymillió dolláros, azaz mintegy 225 millió forintos bevételt remél a félelmetes külsejű Batmobil eladásából. A leendő tulajdonos ezért az árért egy közúton is használható gépet kap, igaz, meg kell barátkoznia azzal, hogy csupán kétszemélyes, illetve a mindennapi közlekedésre méretei miatt csak korlátozottan alkalmas.