2014.03.01. 09:37

Kevesebb mint egy hónapja derült ki, hogy a Koenigsegg a március 4-én kezdődő Genfi Autószalonra tervezi legújabb szupersportkocsijának hivatalos bemutatóját. Ígéreteik szerint a One:1 minden eddigi szériaautónál erősebb és gyorsabb lesz, méregdrága (mintegy 450 millió forintos) ára ellenére pedig minden példány már az előrendelés során elfogyott.

A svédek végül mégsem várták meg a genfi szalon megnyitóját, és már néhány nappal korábban nyilvánosságra hozták a hivatalos fotókat és műszaki adatokat. Ahogy azt eddig is tudni lehetett - és a típusjelzés is mutatja - az autó teljesítmény-súly aránya egészen elképesztő: 1341 kilogrammjához éppen ennyi lóerő társul. A csúcsnyomatékra vonatkozó adat talán még durvább: 1371 newtonméter. Mindezt egy ötliteres V8-asból csikarták ki. Tankolni nem csak benzint szabad, a One:1 etanolos üzemre is alkalmas.

A hétgangos duplakuplungos váltóval állítólag nagyjából húsz másodperc alatt gyorsul 400 km/h-ra, erről a sebességről pedig tíz másodperc alatt meg is tud állni. Ebben elöl 397 milliméteres kerámia féktárcsák és hatdugattyús nyergek segítik, hátra pedig 380-as tárcsákat és négydugattyús nyergeket szereltek.

A jövő héten kezdődő Genfi Autószalon látogatói már élőben is megtekinthetik a svéd szuperautót. Nem sokkal később pedig megkezdik az erősen limitált széria gyártását is: összesen hat darab készül, melyek mindegyike gazdára talált a bemutató előtt.