Késhetnek az olcsó Volkswagenek

2014.03.02. 06:27

Tavaly ősszel kezdtek terjedni azok a híresztelések, melyek szerint a Volkswagen a Renault és a Dacia együttműködésének mintájára beindítana egy új almárkát, melynek logójával kimondottan kedvező árú autókat forgalmaznának. Korábban a cég kutatás-fejlesztési igazgatója, dr. Hans-Jakob Neusser is beszélt már arról, hogy lefelé bővítenék a modellpalettát, ugyanakkor azt is megígérte, hogy az olcsóság nem megy majd túlzottan a minőség rovására.

Akkor még arról lehetett hallani, hogy az új márka első modelljei már 2014-ben megjelennek, most azonban úgy tűnik, a Volkswagen még nem készült fel kellőképpen erre a lépésre. A problémát az okozza, hogy egyelőre nem sikerült megtalálni azt a középutat, amely jó minőségű, de kellően vonzó árú autókat eredményezne. Attól tartanak ugyanis, hogy ha az árképzéssel fölé lőnek, akkor nem érik el a célközönséget, ha pedig a minőségből engednek túl sokat, az a VW megítélésére lehet rossz hatással.

Az olcsó almárka ötletét tehát továbbra is napirenden tartják. Ha végül megvalósul, egyes források szerint egy szedánnal, egy kombival és egy családi egyterűvel rajtolhat, melyeket 2-3 millió forint közötti áron forgalmazhatnak. Az elsődleges célpiacok az ázsiai, dél-amerikai és kelet-európai országok.