2014.03.04. 12:58

Kiütéssel győzött a kék sarokból a Volvo a 2014-es Genfi Autószalon küzdőterén, ez tény és aki itt van, az nem vitatja ezt, sőt, a Concept Estate-et meg is választották a kiállítás tanulmányautójának. Pedig elég erős a felhozatal, sőt, amit eddig láttunk, az azért sok az agynak egyszerre.

De ez a háromajtós kombi, ez mindenen túltesz. Egyszerű oka van: gyönyörű. És nem csak csodásan szép, hanem maximálisan kidolgozott és míves minden apró részlete.

Thomas Ingenlath nevét jól jegyezzék meg, mert pár év múlva csak úgy fogják emlegetni, mint az embert, aki nagyobbá tette a márkát, mint amilyen az valaha volt. Úgy látszik, hogy a kínai tulajdonosok hagyják a svédeket dolgozni és ez a szimbiózis tökéletesen működik, mert amivel eddig előjöttek, az formailag és minőségileg is eléggé rendben volt.

És ha ebből a három tanulmányból – melynek a Concept Estate az utolsó tagja – csak nyomokban átszivárog valami az utcai autókba, akkor tényleg komolyan számolni kell majd a Volvóval, mint prémium-márkával. De vissza A csodához.

Műszaki adatai nincsenek, ahogy méretei sem. Annyit tudni róla, hogy plug-in hibrid és képzeljék, még ezt is megbocsájtja neki mindenki, egyszerűen muszáj. Ránézésre Focus-Golf 7-méret, talán egy kicsit szélesebb de semmiképp nem nagy autó.

A koncepció és a formavilág hűen követi a már előzőleg bemutatott Concept XC Coupe (ami egy emelt, háromajtós SUV) és a gyönyörű Concept Coupe által vázolt mintát. A karossszéria vonalai a végtelenségig letisztultak, a hátsó kerekek felett futó vállak iszonyatosan maszkulin, hátsókerekes imidzset adnak neki, a részletek pedig mesterien finomak. A kilincs, a filigrán tükrök és a ledes lámpatestek íve szemet gyönyörködtető, még az éles spotlámpák fénye is ellágyul a metálbarna fényezésen.

Odabent a vékonyka ülések formája és szövet-bőr kombinációjú kárpitozásuk, a tömör alumíniumból mart gombok és kezelőszervek vagy a lehetetlen és egyáltalán nem praktikus bőrrel borított pedálok adják a svéd nappali hangulatát. A beltér nagy trükkje, hogy minden eleme (műszerfal, középkonzol, ülések) moduláris jellegű, variálható és egyszerűen legyártható. A legnagyobb kijelző egy beépített tablet, amelyről példát vehetne a Tesla, valahogy így kell ezt ízléssel csinálni.

Szemlátomást működő dolog ez, nem csak halott tanulmány: óriási fékekkel, működő beltéri rendszerekkel-hajtáslánccal. Ha van valami, amit nagyon várunk, az a Volvók következő generációja, amely már teljes mértékben Ingenlath ízlését tükrözik.

Merész, csodaszép és döbbenetesen minőségi. Az irány jó, a hátszél erős, gyerönk!