2014.03.07. 15:37

A Gumpertnél a jelszó csak ennyi: pure german speed, vagyis tiszta német sebesség, miközben a fenti képen látható cetliken osztották sajtóanyagukat a Genfi Autószalonon. Az egyes lapokon a létező és tervezett szupersportautók apró képei, de több esetben nem írták le a legfontosabb adatokat, a gyorsulást a végsebességet és azt sem, hol lehet további információkhoz jutni bármiről ami velük kapcsolatos. Genfi standjuk fölött nem volt rendes világítás, egyetlen cégalkalmazott beszélgetett csupán egy újságíróval, aki öt percen belül csak azt írta fel a tabletjére, hogy Bosch meg még valami.

A Gumpert alapmodelljének az Explosiönnek hátul krómhatású rendszámkerete van, formaterve hihetetlenül kusza, a részletmegoldások közül pedig csak az egyértelműen audis cuccok tűntek jónak. Állítólag csővázas a kaszni és 105 ezer euróért lehet majd ilyen autónk, valamikor. Innen szép nyerni. A Gumpert Explosionben szinte biztosan a kétliteres TFSI motorból húznak elő 420 lóerőt. Kétszáz ló fölötti literteljesítmény, első hallásra örök élet plusz egy nap, ha nem nyomod ki a szemét.

Remélem, mielőtt az elsőt eladják még igazítanak kicsit az illesztéseken, mert azok most még nem az igaziak. A Gumpertnek vannak durvább autói is, a legismertebb talán a Top Gearen is bemutatott Apollo és ennek erősebb változatai, 650-től 860 lóerőig terjedő teljesítménnyel, melyet 4,2 literes Auditól átvett vényolcas motorból húznak elő. Pista korábban találkozott ilyen autóval egy gumiteszten, amúgy a Totalcaron csak akkor jelenik meg valami a Gumpertről, ha éppen csődbe megy, pénzhez jut, majd megint jön csőd. 

A nagy menetelés fontos állomása a jelenleg zajló netes nyereményjáték. Nem tudom hogyan lehet jelentkezni, mert nem reagál megfelelően a honlap vonatkozó menüpontja. Elvileg kisorsolnak néhány tucat gumpertes sapkát és pólot, néhányakat visznek egy kicsit egy valódi, működő Apollóval, ez mondjuk nem lehet rossz, az első helyezett pedig Isztambuli hétvégét nyer és szintén kiviszik a helyi versenypályára. Drukkolok a Gumpertnek, ha tehetik néha fotózzák le előnyös helyzetben az autóikat, írjanak róluk érdekes dolgokat néha a Facebook-jukra, állítólag manapság fontos az ilyesmi, ja, meg töltsenek fel egy normális felbontású logót, de csak ha van rá pénz.