Megvadul a legszebb Mercedes

2014.03.19. 11:31

Megszokhattuk, hogy a Mercedes minden modelljéből készül AMG változat, ha van értelme, ha nincs – ebben az esetben azt mondanánk, inkább van. És ez várhatóan még csak a tuningprogram első fokozata.

Az óriási kupé ugyan öt kiló híján két tonna, de az 5,5 literes, 585 lóerős biturbó V8-as az óriás-kupéval is könnyedén elbánik. A hátsókerék-hajtású változatot is 4,3 másodperc alatt rántja 100 km/h-ra, de ha összkerék-hajtással rendelik, ugyanez a mutatvány 3,9 másodperc alatt is megy az S 63 AMG Coupénak. Ez részint a motor 900 Nm-es csúcsnyomatékának köszönhető, amely már 2250-es fordulatszámtól rendelkezésre áll. A végsebességet persze itt is elektronikusan állították be 250 km/h-ra, bár a teljesítménye alapján az autó nyilván túlléphetné a 300 km/h-t is.

Az AMG változatban is az S osztályból ismert légrugós futóművet alkalmazzák, bár nyilván más beállításokkal, és az úttartást olyan trükkökkel javítják, mint a dőléskontroll, amely 2,5 foknál nem engedi jobban megbillenni az autót kanyarban. Ehhez a modellhez is elérhetővé teszik a 30 és 180 km/h között működő Magic Body Control funkciót, amely az útfelület egyenetlenségeihez igazítja a csillapítás és a rugózás paramétereit, így minimalizálva a karosszériára átadódó ütéseket. Ez persze feláras extra, ahogy a kerámia féktárcsák és a 20 hüvelykes felnik is.

A Mercedes tervezői a sportváltozat formatervét könnyedén elronthatták volna, de nem tették, sőt, a nagy légbeömlők, a lejjebb végződő küszöbök és a két-két kipufogóvég által közrefogott diffúzor kifejezetten jól is áll a kupénak, de legalábbis nem ront rajta.

Az élő premiert áprilisban tartja a Mercedes, méghozzá New Yorkban, hisz az efféle luxuskupék iránt manapság Észak-Amerikában a legintenzívebb a kereslet.