1,2 milliárd dollár bírság a Toyotának

2014.03.20. 11:22

Négy éves vizsgálat ér véget azzal a peren kívüli megegyezéssel, amelyet a Toyota és az Egyesült Államok legfelsőbb ügyészsége kötött. A főügyész szerint bizonyítást nyert, hogy az autógyártó lényeges információkat titkolt el a vásárlók és a hatóságok elöl autói konstrukciós hibáival kapcsolatosan, amivel életveszélyes helyzetet teremtett.

Valószínűleg ez a beragadó gázpedálokkal kapcsolatos botrány utolsó felvonása. Korábban a Toyota autók millióit volt kénytelen visszahívni, de a hatóságok vizsgálata ezzel nem zárult le. Az 1,2 milliárd dolláros bírság nagyságrendjében összemérhető azzal a haszonnal, amit a gyártó éves szinten Észak-Amerikában szerez, de ezzel a japán óriásvállalat maga mögött tudhatja a kellemetlen ügyet, amely éveken át rontotta az eladásokat. „Nem volt egyszerű elfogadnunk ezt a megegyezést, de nagy lépést tettünk afelé, hogy magunk mögött hagyjuk a Toyota történetének ezt a szerencsétlen fejezetét.” – mondta az autógyártó jogi képviselője.

A mega-bírság az amerikai hatóságok számára azonban precedens-értékű. A General Motors ugyanis egy hasonló ügy középpontjába került nemrégiben, amely 1,6 millió autó visszahívásához vezet, és amelyhez csak eddig 12 halálesetet kötnek. A GM ügyében ugyan nem nyilatkozott a főügyész, de azt mondta, ez az ügy példaértékű. „Más autógyártók nem követhetik el a Toyota hibáit. Lehet, hogy egy visszahívás árt a vállalat hírnevének, de a vásárlók félrevezetése még nagyobb károkat kell, hogy okozzon a gyártóknak” – mondta.

Az Egyesült Államok már most is kirívóan szigorúan kezeli az autógyárakkal kapcsolatos biztonsági panaszokat: talán az egyetlen olyan nagyobb piac, ahol a hatóságnak joga van a gyártókat visszahívásra kötelezni, és ezzel a jogával rendszeresen él is. Ám úgy tűnik, a jövőben még komolyabb büntetésre számíthatnak azok a gyártók, amelyekről kiderül, hogy igyekeztek elkerülni a visszahívások költségeit.