A tervezgetés már nagyon megy

2014.03.23. 14:24

Az elmúlt években a Fiat nem igazán tudta sikerre vinni az Alfa Romeót - igaz, lemondani róla még a Volkswagen kedvéért sem szeretnének. Időről időre előállnak egy-egy új fejlesztési tervvel: ezek a teljes modellpaletta átszervezését és az eladások növelésének lehetőségeit taglalják.

A legfrissebb információk arról szólnak, hogy a márka hét újdonságot vezethet be néhány éven belül. Az elsők közt a Spidert kell megemlíteni: a roadstert a következő Mazda MX5-tel közös alapokra építik, az eddig ismert menetrend szerint pedig már 2015-ben megérkezhet. Igaz, olyan pletykák is felröppentek, hogy egy évet késik a bemutató - a Mazda mindenesetre már idén áprilisban leleplezné a közös munka japán eredményét.

Ezt két szedán-kombi páros követheti: míg a Giulia a 3-as BMW ligájában játszik majd, az Alfetta egy kategóriával feljebb, az 5-ös BMW konkurenseként próbálja a vevőket csalogatni. A dolgok jelenlegi állása szerint ezeket 2017-ben, illetve 2018-ban láthatjuk először leplezetlenül. Ezekre az évekre két szabadidő-autót is szánnak az olaszok - egy kompakt és egy nagyobb méretűt. A következő Alfa-modellekhez új, első- és összkerékhajtású platformot is készít, melyet Giorgiónak fognak hívni. Ez pedig azt is jelentheti, hogy a jelenlegi kínálatból az elsőkerekes Mito és Giulietta sem kap majd utódot.

Az átszervezéssel nem kisebb célt próbálnak elérni, mint az évi ötszázezres eladásokat. Ez igen komoly növekedést jelentene, tavaly ugyanis mintegy százezer új Alfa talált gazdára világszerte. Hogy az ötszörös teljesítményt mikorra tűzték ki, azt egyelőre nem tudni. Ezeket a terveket az olaszok hivatalosan még nem erősítették meg. A következő három évre vonatkozó elképzeléseiket az ígéretek szerint májusban hozzák majd nyilvánosságra.