Ijesztő újdonság az olaszoktól

2014.04.10. 14:59

Utoljára három éve alakították át az Iveco Daily modellcsaládot, de ilyen látványosan rég nem változott meg a típus jellege. Teljesen új orr-részt terveztek az olaszok, és műszaki szempontból is tökéletesítettek a járműveken.

A legfeltűnőbb kétségtelenül az autó orrának átalakítása. A magas, nagy felületű fényszórókat ferde sáv-forma lámpák váltják, amelyek aztán a hűtőrács felső részében folytatódnak. Lejjebb van egy alsó rácsozat is, felül középen viszont nagy, összefüggő felirat maradt az Iveco felirat számára. A kozmetika meglepő módon nem csak az autó elejét érintette, de a kerekek feletti rész is szögletesebb domborulatokat kapott, mint eddig.

Az alapkonstrukció persze keveset változott: maradnak a nagy négyhengeres dízelmotorok, és a bevált felépítmények, amelyekből számtalan féle létezik. Viszont igyekeztek csökkenteni a fogyasztást – azt mondják, mintegy 5% javulást el is értek az új modellnél – és állítólag az első futóművet is sikerült kényelmesebbé tenniük.

Bár biztosan még nem tudni, jó esély van rá, hogy ugyanez a modell a későbbiekben Észak-Amerikában is bemutatkozik a Ram kínálatában – a Daily kisebb testvére, a Fiat Ducato már kapható amerikai jelvénnyel – és azért dolgozták át ennyire a kis Ivecót, hogy könnyebben be tudják majd illeszteni a Chrysler által forgalmazott haszonjárművek sorába.