Szemléletváltás a Lincolnnál?

2014.04.12. 09:36

A Ford már évekkel ezelőtt elhatározta, hogy megfiatalítja amerikai luxusmárkája, a Lincoln vásárlóközönségét. Jelenleg a vevők átlagéletkora 65 év, ezen szeretnének faragni a közeljövőben. Ezt természetesen új, fiatalosabb modellek bevezetésével képzelik el - talán ennek érdekében frissítik most fel a dizájnrészleget.

A márka vezető formatervezőjeként ezentúl a brit David Woodhouse dolgozik majd. Ő korábban a Cadillacnél tevékenykedett, azt megelőzően pedig a Ford-csoport kötelékébe tartozó Premier Automotive Group alkalmazásában állt. Woodhouse az ausztrál Max Wolffot váltja, aki korábban az MKC tervezésében is részt vett. Igaz, Wolff is marad a Lincolnnál, csak éppen másik pozícióban folytatja a munkát.

A Lincoln számára a következő hónapok kulcsfontosságúak lehetnek. A tervek szerint 2014 második felében megkezdik modelljeik kínai forgalmazását is - ehhez komoly reményeket fűznek, talán nem is alaptalanul. Ha egy ilyen hatalmas piacon sikerül jól teljesíteniük, az sokat lendíthet a márka helyzetén. Emellett pedig több újdonság bemutatásával is készülnek - kérdés, hogy mikor érkeznek meg az első olyan autók, amelyek már Woodhouse elképzelésein alapulnak.