A Volvo megoldja a gyerekülés-problémát?

2014.04.14. 17:57

A gyerekülés nagyszerű találmány, de nem könnyű vele együtt élni. A legtöbb esetben nagy és nehéz, így kellemetlen feladat áttenni egyik autóból a másikba. E probléma megoldására fejlesztette ki a Volvo ezt a felfújható ülés-prototípust, amely igen könnyű, és nagyon kis méretűre hajtható össze.

Az egész szerkezet tömege öt kilogramm alatt marad, viszont még ennél is fontosabb, hogy egész kompaktra összehajtja magát – ilyenkor csupán 45x50x20 centiméter – egyetlen gombnyomásra. A beépített szivattyú azonban mindkét irányban működik: az ülés fel is fújja magát, és ehhez még a közelben sem kell lenni, hisz az ülés Bluetooth kapcsolaton keresztül is utasítható rá, hogy készenléti állapotba kerüljön.

A Volvo egy eddig ilyen célra nem alkalmazott alapanyag segítségével készíthette el a felfújható ülést, amely állítólag kivételesen nagy nyomást is elvisel akár hosszú ideig. Ezt eredetileg felfújható repülőgépek számára fejlesztett rugalmas anyag később a gumicsónak-gyártásban is elterjedt, de ez az első alkalom, hogy gyerekülést készítenek belőle.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a prototípusból lesz-e szériagyártmány, de nyilván sokan örülnének egy ennyire könnyű, és kis helyen tárolható gyerekülés-típusnak.