Discovery Vision: a Land Rover jövője

2014.04.15. 14:32

A Land Rover kínálat teljes átalakítására készülnek a britek, és mindennek az alapja a megújított, kibővített Discovery sorozat lesz. A most bemutatott Discovery Vision tanulmányautó pedig mind stílusában, mind érdekes műszaki megoldásaiban ennek a sorozatnak az előfutára – legalábbis a gyári kommunikáció ezt sugallja.

Úgy néz ki, a brit terepjáró-márka tervezői képtelenek elszakadni az ős-Range formai megoldásaitól. A vízszintesen szeletelt motorháztető, és a hasonló kialakítású tető a Discovery Visiont is beállítja a sok korábbi Land és Range Rover sorába. Pedig látszik, hogy egyébként igyekeztek megújítani az eredeti koncepciót. Ám ez nem a formai részletekben érhető tetten – azok jóformán nem is léteznek, annyira egyszerű felületekből áll össze az autó – hanem a korábbiaktól erősen eltérő arányokban. Az övvonal magasabbra került, az első túlnyúlás minimális, az ablaksor végig lőrésszerű. Az összkép divatosabb, bár az erősen kérdéses, hogy célszerűbb vagy kényelmesebb-e.

Pedig a tanulmány hét személyes, azaz van benne hely bőven. A tervezők a hagyományos 5+2 üléses elrendezést alkalmazták, és a két leghátsó ülés is teljes méretűnek tűnik. A nagy attrakció azonban nem is a belső formaterv: a Land Rover kifejlesztett néhány érdekes fedélzeti rendszert, amelyek közül a korábban bemutatott, az út képét a motorháztetőre vetítő készülék csak egy. Van ezen kívül az autó előtti felületet feltérképező lézeres készülék, és olyan is, amely az autó előtti útfelületre vetít figyelmeztető jelzéseket, sőt, olyan is, amely az autó előtti útfelület minőségének megfelelően állítja be a futóművet.

Egyelőre nem közölték, hogy miféle hajtásláncot szánnak az autóba, de ez nem is csoda: a Vision egyelőre csak egy üres héj, a formák alatt csak egy tartókeret van, valódi műszaki alapok nélkül. Ám úgy tudjuk, már az idén elkészülnek az első, sorozatgyártásra érett Discovery változattal, azzal, amely a Freelandert váltja a kínálatban. Úgy hallani, ezen felül a következő két évben még további három Discovery változat érkezik, amelyek árban, méretben és szolgáltatás-kínálatban is meglehetősen széles spektrumot fednek majd le.

Ám addig is kiállítják a Discovery Vision tanulmányt a napokban kezdődő New York Auto Show-n, ahol nyilván kiderül, hogy a közönség mit szól majd az autó visszafogott formatervéhez és a benne felhalmozott ötletekhez.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.