Lannia – ilyen autó kell a fiataloknak?

2014.04.24. 15:34

A Nissannál láthatóan tisztában vannak egy jó formaterv erejével, és ennek megfelelően komolyan is veszik a témát. A Lanniát például kifejezetten a fiatalabb, kínai vásárlók igényeihez próbálták igazítani. A tanulmányautó ugyan négyajtós szedán, a formája alapján mégis inkább sportos kupénak néznénk.

A japán gyártónál rég felismerték, hogy sokat nyerhetnek, ha sikerül egy adott piac jellemző ízlésvilágát eltalálni. Ezért működtetnek formatervező stúdiót Londonban, Kaliforniában, és 2011 óta Kínában is. A Lannia tanulmány vonásait már itt dolgozták ki, méghozzá a korábbi Friend-ME koncepción kipróbált ötletek továbbgondolásával. Az összhatás a meredek övvonallal, a keskeny hűtőráccsal, az alacsony, ferdén metszett, villásan végződő lámpákkal és a mozgalmas felületekkel kifejezetten érdekes, ha a szó klasszikus értelmében szépnek nem is neveznénk. Olyasfajta autó a Lannia, mint a Juke: szeretni vagy utálni könnyebb, mint közönbösen elmenni mellette. Ha nem láttuk volna a radikálisabb Friend-ME fotóit, talán meg is lepődnénk.

Így azonban inkább az az érzésünk, hogy a Pekingben bemutatott autó a korábbi formatanulmány racionálisabb változata. Hagyományosan nyíló ajtóival és köznapibb arányaival mintha egy lépéssel közelebb jutott volna egy lehetséges szériamodellhez, és a Nissant ismerve arra tippelnénk, hogy a következő lépés már a gyártásra kész – nyilván kisebb kerekű, egyszerűbb fényszóró-kialakítású, műszaki tartalommal is feltöltött – autó lesz.