Harminc esztendős az Ibiza

2014.04.27. 13:18

A BMW nem is olyan rég hozott nyilvánosságra egy rövid videót, mellyel legendás modellje, az M5-ös megszületésének harmincadik évfordulóját ünnepelte. Most egy másik autógyártó is beállt a sorba: a bajor sportlimuzinnal egyidős a Seat legnépszerűbb típusa, az Ibiza is.

A spanyolok az 1984-es Párizsi Autószalonon mutatták be a Karmann-nal, az Italdesgin-nal és a Porschéval közösen fejlesztett kisautó első generációját. A három- és ötajtós kivitelben kapható Ibiza számos piacon – többek közt Olaszországban, Németországban, Mexikóban és az Egyesült Királyságban is kimondottan népszerű lett. Világszerte összesen 1,3 millió darabot értékesítettek belőle.

Először 1993-ban újult meg a modell, melyből a gazdag motorpalettának (egyliteres benzinestől az 1,9-es dízelen át a kétezres, 150 lovas benzinesig) köszönhetően mindenki megtalálhatta a neki tetszőt. A következő generáció 2002-ben érkezett, a jelenlegi kivitel pedig 2008 óta szerepel a Volkswagen-konszernhez tartozó spanyol márka kínálatában.

A Seat most egy bő kétperces videóval emlékezik vissza a modell harminc évére. Emellett pedig egy születésnapi különmodell bevezetését is tervezik: a szürke fényezésű Ibiza fekete könnyűfém felniket és az évfordulót hangsúlyozó logókat kap – ennél többet azonban egyelőre nem tudni. A bemutatót júniusra tervezik.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.