Évszázados csúcson a Mazda

2014.04.28. 06:15

Bár már jócskán benne vagyunk a 2014-es évben, a japán autógyártók csak nemrég zárták le a 2013-as pénzügyi esztendőt. Közülük a Mazda kimondottan elégedett lehet, a kis vállalat ugyanis a közelmúltban még az életben maradásért küzdött, most viszont komoly sikert könyvelhet el.

Közel százéves – egészen pontosan 94 – történetük során ugyanis soha nem termeltek akkora profitot, mint tavaly. Az előző évhez képest 238 százalékkal tudták növelni nyereségüket, és ezen kívül is minden lényeges statisztikájuk pozitív irányba változott. Legutóbb 2008-ban voltak hasonlóan eredményesek, most azonban az akkori profitot is túlszárnyalták 12 százalékkal.

A legnagyobb növekedést – 25 százalékot – az európai piacon érték el. Ezt elsősorban nagy-britanniai és németországi értékesítéseiknek köszönhetik. Hazai piacukon, Japánban 13, Kínában pedig 12 százalékos volt az emelkedés, Észak-Amerikában azonban öt százalék alatt maradt – itt a jövőben nagyobb sikereket szeretnének elérni.

A jelentős növekedés túlnyomórészt a Kodo dizájnnyelvet és Skactiv technológiát alkalmazó modelleknek köszönhető. Az új Mazda 6 az utóbbi években egyértelműen a japánok legnagyobb dobása volt, de a tavalyi év második felében bevezetett 3-as is meglehetősen kívánatosra sikerült. Saját kategóriájában pedig a CX-5 is jó választásnak számít.

A Mazdánál mindent megtesznek annak érdekében, hogy jövő ilyenkor újabb sikerekről számolhassanak be. A tervekben az újabb modellek bevezetése mellett az orosz, maláj és thai piacok fellendítése is szerepel.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.