Magyarországról érkezik a Suzuki új kulcsembere

2014.05.01. 07:28

A Magyar Suzuki eddigi vezérigazgatója, Takeucsi Hiszasi lesz a Suzuki Motor Corp. termékfejlesztési igazgatója, amely jelenleg talán a legfontosabb terület a cég túlélése szempontjából.

Hisashi Takeuchi 2007 óta dolgozott a Magyar Suzukinál, és, ahogy a Suzuki sajtóközleménye fogalmaz, sikeresen irányította a céget a gazdasági válságot követő időszakban. Ez pedig nem kis teljesítmény, hisz a Suzukit világszerte igencsak megviselte a 2008-as krízis, és az utána következő drfasztikus európai keresletcsökkenés sem segített az eladások növelésében. Ennél azonban lényegesebb, hogy a Suzuki jelenlegi autó-választéka nem nevezhető igazán korszerűnek vagy teljesnek, Takeuchi következő munkaköre tehát még nagyobb kihívást jelenthet. Ugyanakkor ebből a pozícióból mindenki másnál nagyobb hatással lehet a Suzuki jövőbeli fejlesztéseire, amelyek végső soron eldönthetik, hogy a cég Japánon kívül versenyképes maradhat-e, vagy minden nagyobb piacról ugyanúgy kiszorul, mint nemrégiben az Egyesült Államokból.

A Magyar Suzuki élére természetesen újabb japán igazgató érkezik. Ryochi Oura vegyészmérnök végzettségű, 1984 óta dolgozik a Suzukinál, 2011 óta pedig Magyarországon dolgozik – eddig az esztergomi telep gyártásért felelős igazgatója volt.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.