Megújul az ikonikus Mercedes

2014.05.04. 18:11

Komoly módosításokat tervez terepjáróján a Mercedes. A németek a tervek szerint a G osztályból szinte teljesen új modellt faragnak, ugyanakkor a hagyományos értékekhez is ragaszkodnak. Nem is csoda, sokan ugyanis az utolsó igazi Mercedesnek tartják a G osztályt.

Ahogy a Mercedes SUV-okért felelős részlegének vezetője, Andreas Zygan fogalmazott, fontos a hagyományok tisztelete, így külsejében és karakterében sem változtathatják meg gyökeresen a G osztályt. A modell ugyanis már 35 éve szerepel a palettán, töretlen sikerrel: éppen tavaly fogyott belőle a legtöbb. Mégis vannak olyan részletek, amelyeken módosítani, javítani szeretnének.

A tervek közt szerepel például a szélesség és a nyomtáv növelése, a jobb stabilitás érdekében. Emellett a belteret is átvariálják, hogy az utasok tágasabbnak, kényelmesebbnek érezzék az autót. A terepjáró súlyából mintegy kétszáz kilogrammot faragnának – ezt a számítások szerint megfelelő anyaghasználattal el is tudják majd érni.

Ami a motorpalettát illeti, a hírek szerint lehet majd választani új, háromliteres, sorhatos benzinmotort 360 lóerővel és dízelt 300 lóerő körüli teljesítménnyel. Ezekhez a Mercedes 9G-Tronic névre keresztelt, kilencgangos automatáját kapcsolják. Az alapmodellek bemutatása után, kicsivel később érkezhet majd meg az AMG változat is, mely évek óta az egyik legnépszerűbb kivitelnek számít.

Ha minden a tervek szerint alakul, a Mercedes 2017-ben kezdi meg az új G osztály forgalmazását. Ez azt jelenti, hogy vázlatokkal, vagy akár tanulmányautóval talán már két éven belül is előrukkolhatnak.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.