Kémfotók a következő Škoda Fabiáról

2014.05.22. 06:15

Annak idején, a Rapid Spaceback bemutatásakor egy pillanatra az is megkérdőjeleződött bennünk, hogy lesz-e egyáltalán következő Fabia, de úgy tűnik, a kérdés megválaszolódott. Már a Nürburgringen tesztelik a harmadik generációt.

A képek alapján még a kontúrokat elmosó álcafólia ellenére is egyértelműen látszik az eltérés a Spaceback és az új Fabia közt. Ez utóbbi, bár szögletesebb lett, mégis gömbölydedebb hatást kelt, ugyanakkor egyértelműen rövidebb az ötajtós Rapidnál. A formán itt is látszik az egyszerűsítési törekvés, amely a Škoda újabb típusait jellemzi, bár mintha az első lámpák kevésbé lennének egyszerű formájúak, mint az Octavián vagy a Rapidon. Úgy néz ki, a jelenlegi Fabia egyik legmarkánsabb jellegzetességéről, a vízszintesen elvágott tetőről lemondott a Škoda, a harmadik generáció karaktere inkább az első Fabia vonásaira emlékeztet az alapján, amit a prototípusból egyáltalán látni lehet.

Bár eddig keveset árultak el az autóról, azt már korábban kiderült, hogy nem az MQB padlólemezre építkezett a Škoda – az egységes platformcsalád kisautó-építésre szánt elemei egyelőre nem készültek el – helyette a Rapid alapjául használt PQ25+ struktúrát használták. Ez a Fabia platformjának továbbfejlesztett változata, így kevésbé lesz szükség a gyártósorok módosítására, ami végső soron megtakarítást hoz a VW csoport számára, legalábbis rövid távon.

Az új Fabia várhatóan a VW Polo nemrég megújított motorválasztékát kapja meg, azaz az 1 literes háromhengeres benzinesek veszik át az 1,2 literes HTP-k helyét, a csúcsváltozatokba 1,2 literes négyhengeres TSI kerül majd, a dízelek pedig a háromghengeres, 1,4 literes blokk különféle teljesítményű változatai lesznek. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy az új Fabia drágább lesz-e, mint az aktuális, bár úgy tűnik, a VW konszern a Fabiát, ahogy az egész Škoda márkát, inkább a piac olcsóbb régiói felé próbálná tolni, azaz még az sem lehetetlen, hogy érintetlenül hagyják, vagy akár csökkentik a típus alapárát.

A hírek szerint több változat is követi majd az ötajtóst, bár a kombi és a négyajtós létjogosultsága is erősen kérdéses, hisz a Rapid sorozat két változata méretben és funkcióban nagyon közel esne a négyajtós, illetve a kombi Fabiához. Az viszont biztosnak tűnik, hogy az ötajtós Fabia már az idei év második felében bemutatkozik.