Utcai motorokat tervezne a Mercedes F1-es központja

2014.05.22. 14:28

A Mercedes Formula 1-es versenymotorokat fejlesztő részlege eddig nem foglalkozott utcai modellekkel, de nem is lett volna rá lehetőség. Most azonban, amikor az F1-es szabályok nem teszik lehetővé a szezonközi fejlesztőmunkát, bőven marad idejük az angol központban dolgozó mérnököknek, akár utcai motorok fejlesztésére is.

Az egykori Ilmor, amelyet néhány éve teljesen felvásárolt a Mercedes, elsősorban persze az AMG sportmotorjainak továbbfejlesztésében vehet részt, hisz ez az a terület, amely a legközelebb áll a versenymotor-építéshez. Azt egyelőre nem árulták el, hogy miféle motoron dolgozik majd együtt az AMG és a versenymotor-fejlesztő részleg, de az AMG főnöke szerint a leginkább talán a hibrid hajtások fejlesztésében lehetnének egymás hasznára – egy olyan területen, amelyre vetélytársaival, a Ferrarival, McLarfennel és Porschéval ellentétben az AMG egyelőre még nem merészkedett. Az F1-es hajtás viszont már most benzin-elektromos rendszerű, és a versenyeken tapasztalható fölény azt jelzi, hogy a Mercedes F1-es mérnökei eléggé otthonosan mozognak ezen a területen.

E házon belüli együttműködés elsődleges oka elsősorban persze az, hogy a brit Formula 1-es motorfejlesztő központ munkaterásainak egy jó részét utcára kellene tenni, mivel a másfél éves intenzív tervezési és tesztelési munka után, úgy, hogy az F1-es motorhoz szezon közben nemigen nyúlhatnak hozzá, egyszerűen feleslegessé válna a munkájuk. Azt azonban a Mercedesnél is érzik, hogy több száz elkötelezett, és magasan képzett szakembert szélnek ereszteni, különösen úgy, hogy tárt karokkal fogadná őket akár a Renault, akár a Ferrari, baklövés volna.