Vázlatokon a következő VW Passat

2014.05.22. 11:39

A Volkswagen az aktuális Passatot eleve átmeneti megoldásnak szánta – hisz lényegében az előd formai átdolgozásával hozták létre – de már elkészült az új modell, amely minden szempontból nagy előrelépésnek ígérkezik.

Bár egyelőre csak vázlatokat mutattak az ősszel érkező új nagykocsiról, az ezek alapján is sejthető, hogy igyekeztek az autó stílusát könnyedebbé, ugyanakkor jellegzetesebbé tenni. Az autó orrát uraló, hűtőráccsal egybeépített fényszórók kétségtelenül érdekesek, bár kérdéses, hogy ez a ma érdekesnek tűnő kialakítás nem jár-e ugyanúgy, mint a Polo frontkiképzése, amely később az összes többi VW modellen is megjelent, és így hihetetlenül gyorsan elveszítette minden korábbi vonzerejét. Az autó többi részén is látszik, hogy a tervezők feladatai között szerepelt a karosszéria arányainak sportosabbá tétele, legalábbis erre utal a korábbiaknál dinamikusabb ívű övvonal és tetővonal.

Azon túl, hogy napvilágot láttak a rajzok, néhány érdekesebb műszaki megoldásról is hallani. Ilyen az új csúcs-dízelmotor, amely a megszokott kétliteres négyhengeres blokkra épül, de kétlépcsős feltöltéssel 240 lóerőt és 500 Nm csúcsnyomatékot hoznak ki belőle. Ez a motor a 7 fokozatú DSG váltóval megfelelő vezetési stílus mellett állítólag akár 5 liter gázolajjal is beéri száz kilométeren, miközben kivételes dinamikát biztosít. A másik különleges változat állítólag a konnektoros hibrid, amely a Golf GTE-éhez hasonló hajtást kap majd, 1,4 literes turbómotorral és az azt kiegészítő 102 lóerős villanymotorral – az összesített csúcsteljesítmény itt is 200 lóerő felett lesz.

Az új Passat premierjét várhatóan az ősz folyamán tartja a VW, de mivel ez a márka egyik kulcs-típusa – Észak-Amerikán kívül, ahol Passat néven egy másik, nagyobb típust forgalmaznak, ez a modell lesz kapható – a piaci bevezetést lényegében már most megkezdik egyes lényeges részletek nyilvánossá tételével.