Eladnak egy ex-Forma-1-es versenypályát

2014.05.25. 15:06

Árverésen keresnek új tulajdonost Afrika legismertebb versenypályájának, a Kyalami Grand Prix Circuit-nek. A szebb napokat megélt pálya július 24-én válthat gazdát.

Az apartheid évei alatt a Dél-Afrikai Köztársaság a nemzetközi autósportélet fontos helyszíne volt. Jody Scheckter révén 1979-ben még Forma-1-es világbajnoka is volt ennek a brit gyarmati évek hatását erősen magán viselő országnak. Forma-1-es nagydíjból húszat rendeztek az 1961-ben épített Kyalamin, az utolsót az apartheid bukása előtt egy évvel, 1993-ban. A pálya később a gyorsasági motoros világbajnokságnak köszönhetően nem került véglegesen perifériára, de 2004 után már csak olyan kis nevű sorozatok naptárában szerepelt, mint az A1 Grand Prix valamint a Superstars Series.

          Az 1992-es Formula-1-es nagydíj rajtja Kyalamin
 
 
 
 
 
Az 1992-es Formula-1-es nagydíj rajtja Kyalamin

Kyalami állapota az utóbbi években sokat romlott, de a júliusi 24-i árverés után talán rendeződnek a dolgok körülötte. Állítólag már Amerikából és Európából is voltak rá érdeklődők.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.