Lelepleződött a Škoda Fabia

2014.05.30. 16:03

Ezek az első fotók, amelyek alapján sejthető, hogy fog kinézni a Fabia következő generációja, bár még van a dologban egy kis átverés.

Úgy néz ki, a Skodánál változtattak a prototípus-álcázás módszerein: fekete vagy káosz-mintás helyett az autó színében pompázó fóliával igyekeznek átverni a kémfotósokat és a többi bámészkodót. A dolognak van egy kis öngól-szaga: ha valaki nem figyeli meg eléggé a részleteket, azt gondolhatja, hogy az új Fabia pokoli ronda lesz, pedig a fényszórók, a hátsó lámpák, az övvonal és a hátsó ablakok egyelőre erősen félrevezetőek.

Ám ezek a képek így is segítenek közelebb jutni az igazsághoz, hisz az autó nagy része már fedetlenül látható rajtuk. Ezek alapján úgy néz ki, az új Fabia a középső ajtóoszlopig megegyezik majd a Rapid családdal, csak a hátulja lesz sokkal rövidebb. A tengelytáv és a hátsó túlnyúlás egyaránt kisebbnek ígérkezik, ami elsősorban a csomagtér és a hátsó lábtér csökkenését eredményezheti. A végeredmény jóval kevésbé ígérkezik karakteresnek, mint a kifutó Fabia, hisz nemigen akadnak rajta olyan jellegzetes részletek, mint a Minitől kölcsönvett vízszintesen elvágott tető – összességében talán inkább az első generációra emlékeztet az új modell.

A Rapid sorozattal fennálló rokonság nyilván nem véletlen, hisz a műszaki alapok is azonosak, és a közös alkatrészek jelentős megtakarítást jelentenek majd a cégnek. Valószínű, hogy a motorválaszték és a hajtáslánc többi eleme is csavarra megegyezik majd a Rapidokéval – ezen a téren nagy meglepetés nem várható – az egyetlen valódi különbség a méreteken kívül az ár lehet, amely várhatóan jóval kedvezőbb lesz a Rapidokénál.

Az új Fabia élő bemutatóját októberben tartják a Párizsi Autószalonon, de valószínű, hogy az interneten már korábban közzé teszik a típussal kapcsolatos lényeges információkat.