Túlsúlyos lesz az új Mustang?

2014.06.02. 17:23

Bár a Ford egyelőre nem tette közzé a következő Mustang minden adatát – többek közt a típus tömegéről is hallgatnak – az egyik nagy beszállító, a Steeda révén kiszivárgott, hogy az új izom-kupé tömege sokat növekszik az elődjéhez képest. Ez pedig minimum meglepetés, ahhoz képest, hogy manapság minden gyártó a tömeg csökkentésén igyekszik.

A leköszönő Mustang sem épp könnyű, a legegyszerűbb változat is 1,7 tonnát nyom üresen. Így a következő generáció, amely egyébként független hátsó futóműve miatt sokkal kedvezőbb menettulajdonságokkal kecsegtet, alaphangon akár az 1,8 tonnát is elérheti, kabrióként, V8-as motorral pedig simán megközelítheti a két tonnát. Ez pedig egy sportos modellnél semmi jót nem jelent, különösen úgy, hogy ezt a változatot Európában már négyhengeres motorral is forgalmazzák majd. Az a 305 lóerő, ami a 2,3 literes turbómotorból kijön, már cseppet sem hat olyan acélosnak, ha ilyen nagy tömeget kell majd mozgatnia.

Bár a Ford a Mustangot hivatalosan már tavaly ősszel bemutatta, a gyártás beindításával közel egy évet vártak – talán épp azért, hogy faraghassanak még néhány tíz kilogrammot a látványos kupé súlyából.