A halálos áldozatokat is értesítette a GM

2014.06.04. 17:22

A General Motors története egyik legkínosabb visszahívási ügyét nyögi éppen. 2,6 millió autót hívnak vissza, miután a hibás gyújtáskapcsolók miatt legalább 13-an vesztették életüket az elmúlt években. Sajnos efféle időről időre előfordul az autóiparban, de olyan baklövésről, amilyet a GM komplikált gépezete most elkövetett, még nem hallottunk.

Egyszerűen elfelejtették kiszedni a végtelen hosszú visszahívási listából azt a tizenhárom címet, ahol a halálos áldozatok laktak. Elképzelni is kényelmetlen, mit érezhettek a rokonok, akik kézhez kapták az értesítést. Néhányan reklamáltak is – szerencsére egy bocsánatkérésre ezek után már futotta a vállalat szellemi kapacitásából. „Elnézést kérünk azoktól a gyászolóktól, akik megkapták az értesítést” - mondta Greg Martin, a vállalat szóvivője.

A Chevrolet Cobalt gyújtáskapcsolójának hibájából a GM szerint bizonyíthatóan 13 ember halt meg, egyes elemzések szerint azonban további 74 esetben feltételezhető, hogy ugyanez az alkatrész, és ugyanez a típushiba vezetett a végzetes eseményekhez. Ám nem is ez a legkellemetlenebb az autógyártó számára, hanem az, hogy úgy néz ki, a problémáról évek óta tudtak, és mégsem tették meg a szükséges lépéseket a további balesetek megelőzése érdekében.

A Toyotát nemrég rekord-összegre bírságolta egy bíróság az Egyesült Államok legfőbb ügyészségének javaslatára: 1,2 milliárd dollárt szabtak ki. Az ok ugyanez volt: bár tudtak egy halált okozni is képes hiba létezéséről, nem tettek meg mindent az azonnali elhárítására. Ám úgy hallani, most ráadásul a jogszabályok szigorítását tervezik, így a GM-re akár ennél is komolyabb büntetés várhat.