Önmagát is megelőzi a Nissan

2014.06.09. 07:03

Azt már többször is láthattuk, hogy a Nissan kimondottan jól halad az önmagukat vezető autók fejlesztésével. Az első, éles tesztüzemben lévő autonóm Leaf már több mint egy fél éve rója a japán utakat. Az eredeti tervek alapján 2020-ra ráadásul már az árlistákon is megjelenne. Sőt, most minden jel arra mutat, hogy ez két évvel korábban is megtörténhet.

A Renault-Nissan vezetője, Carlos Ghosn szerint ugyanis már nem maga a technológia jelenti a legnagyobb kihívást, sokkal inkább a forgalomba helyezéssel adódhatnak gondok. Fontos ugyanis a felelősség kérdése: ha az autó önmagát vezeti, kinek lehetne felróni az esetleges szabálytalanságokat? Ezeket a problémákat reményeik szerint gyorsan meg lehet majd oldani, így akár 2018-tól elkezdhetnek terjedni az autonóm közlekedésre alkalmas személygépkocsik.

Ghosn úgy véli, elsőként Japánban, az USA-ban és Franciaországban lephetik el az utcákat az önvezető Leafek, de kis késéssel a gyártó többi fontos piacára is megérkeznek. Kérdés persze, hogy Magyarországra, illetve a környező országokba mikor juthatnak el ezek a modellek, és hogy a sok helyen hiányos felfestésekkel hogyan boldogulnának.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.