2014.06.09. 17:08

Két elektromos versenyautót is rajthoz állít az idei Pikes Peak-i hegyi felfutón a Mitsubishi. A japánok persze nem először próbálkoznak már a villanyosok kategóriájában, de eddig nem sikerült megnyerniük a legendás versenyt.

A MiEV Evolution III versenygépet csővázra építették, motorból pedig négy is helyet kapott benne - minden kerékhez egyet szereltek. Ezek összteljesítménye 610 lóerő körüli, ami közel hetven lovas növekedést jelent a tavalyihoz képest. A szénszálas kasznit szélcsatorna segítségével fejlesztették. Az S-AWC összkerékhajtást korábban már a Lancer Evolutionben is láthattuk.

A sikerhez persze jó pilótákra is szükség van - az elektromos autók kategóriájában ugyanis nem kisebb nevek indulnak, mint például a Suzuki legendája, Monster Tajima. A Mitsubishi az egyik MiEV-be Maszuoka Hiroshit ülteti, aki 2002-ben és 2003-ban Pajeróval nyerte meg a Dakart. A másik versenyzőjük sem mondható nyeretlennek: Greg Tracy a motorosok mezőnyében hatszor állhatott fel a dobogó csúcsára a Pikes Peaken, így a pályát is jól ismeri.

Az idei felfutót június 23. és június 29. között rendezik. A program technikai átvétellel kezdődik, majd különböző betétfutamokkal és edzésekkel folytatódik. Az igazi megpróbáltatás, maga a verseny az utolsó napon vár a pilótákra.