Képeken a Suzuki új szedánja

2014.06.10. 11:28

Amióta Észak-Amerikát elvesztette, a Suzuki minden eszközt bevet, hogy a többi fontos piacon korszerű, vonzó kínálatot vonultathasson fel. Többek közt megpróbálnak belépni a kompakt családi szedánok piacára is, egy vadonatúj modell segítségével.

Az Alivio – a mely Indiában Maruti Ciaz néven lesz kapható – lényegében az Authentics tanulmány szériaváltozata, bár a forma arányai a koncepcióhoz képest sokat változtak, és nem feltétlen előnyükre. A sorozatgyártásra szánt autó méretre és fazonra leginkább a Mitsubishi Attrage-ra emlékeztet: viszonylag hosszúnak és magasnak, de keskenynek tűnik a képek alapján. Az autó orra távolról emlékeztet a Suzuki S-Crossra, és ha jók az értesüléseink, a két autó műszaki szempontból is nagyon közel áll egymáshoz.

Úgy tudjuk, kétféle benzines szívómotorral készül majd az új négyajtós, az erősebbik a Swift Sportból már ismert 120 lóerős 1,6 literes egy változata lesz, a gyengébbik pedig egy új tervezésű 1,4 literes, 100 lóerős négyhengeres. Természetesen itt is alkalmazzák majd a Fiat-licenc alapján Indiában gyártott 1,3 literes turbódízelt, és ha minden igaz, a kézi váltó mellett fokozatmentes automatával is kínálják majd az Aliviót.

Egyelőre kérdéses, hogy Európában egyáltalán bemutatják-e a négyajtóst, Kínában és Indiában viszont biztosan kapható lesz, átszámítva nagyjából a 3,2-5 millió forintos ártartományban.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.