A leggyorsabb utcai Bentley

2014.06.18. 11:10

A GT3-R könnyebb, mint a Continental GT többi utcai változata, és a motorja is erősebb lett, de talán nem is ezek a leglényegesebb fejlesztések, hanem a futómű, amellyel gyorsabban és pontosabban kanyarodhat a nehéz kupé.

A Continental GT, bár eddig is félelmetesen erős volt, inkább nagy és gyors kétajtós túrakocsinak számított, mint valódi sportgépnek. A nehéz W12-es motor az orrban, a 2,2 tonnás üres súly és az inkább kényelmes mint sportos hangolás inkább autópályán mutatta meg a jobbik oldalát, nem versenypályán vagy kanyargós országúton. A Bentley azonban már korábban készített egy igazi versenyváltozatot, a GT3-ast, és az ezzel szerzett tapasztalatokat igyekeztek most beépíteni egy utcai autóba is.

A GT3-R-be a könnyebbik, 4 literes, két turbós V8-ast építik, amely eleve kedvezőbb súlyelosztást hoz, de a teljesítményét a tizenkét hengeres szintjére hozták: 580 lóerős, a csúcsnyomatéka pedig 700 Nm. Az autó tömegét 100 kilogrammal csökkentették – mondjuk így is maradt 2,1 tonna – de ami még fontosabb, a végáttételt is rövidebbre vették. Így a nyolchengeres alapváltozat 303 km/h-s végsebessége helyett itt a legnagyobb elérhető tempó 273 km/h, de cserébe a gyorsulási idők javultak valamelyest: 4,8 helyett 3,8 másodperc alatt meglehet a 100 km/h. A Bentley persze itt is a nyolcfokozatú ZF automata váltót használja, de erre jó oka van: valószínűleg az egész VW csoportnak nincs olyan kézi váltója, amelyet be mernének építeni egy ilyen erős motor mellé egy szériamodellbe, és ne kellene néhány ezer kilométerenként kompletten cserélni.

A Bentley szerint ez a valaha volt legjobban gyorsuló modelljük, de emellett ez a legstabilabban kanyarodó is, és ez talán még lényegesebb, mint az 52 plusz lóerő. Azt mondják, olyan modell, amely versenypályán is élvezetesen használható. Ennek megfelelően választották ki az élő premier időpontját is: a Goodwood Festival of Speeden láthatja először a közönség. És aki ilyen autót szeretne, az jobb, ha már most előkészíti az előleget, hisz összesen 300 példány készül. A rendeléseket már fogadja a gyártó, az első példányok pedig valamikor az év végén érkeznek az első megrendelőkhöz.