A 7. és a 4. rajthely Micheliszé Spában

2014.06.21. 16:56

Kilenc év után tér vissza a túraautó-világbajnokság mezőnye Spa-Francorchamps-ba. A belga versenyhétvége szombati időmérő edzése a Citroenek sikért hozta, Michelisz Norbi a hetedik helyről startol a vasárnapi első futamon.

A WTCC versenynaptárának leghosszabb pályáján zajlik a szezon hetedik fordulója Spában, ahova 2005 után tért vissza a mezőny. Michelisz Norbert ezúttal is a Q2-ig jutott a kvalifikáción. Az első szekción a tizenegyedik helyen még éppen befért a folytatásba, a Q2-ben aztán fél másodperccel sikerült megjavítania Q1-es idejét, ami a hetedik helyre volt elég. Ez lesújtóan sok, két másodperces lemaradást jelentett a Citroenekhez képest. A gyári hondákhoz mérten már valamelyest megnyugtatóbb a különbség: Tarquinitől és Monteirotól kevesebb, mint kéttized másodperccel maradt el a kereken hét kilométer hosszú pályán. A hetedik pozíció a második, fordított rajtos futamon a negyedik rajtkockát jelenti Michelisznek. A mezőny másik magyar indulója, az első világbajoki futamára készülő Nagy Nórbert egy Seat Leonnal nevezett a versenyre. A tavalyi autóval Nagy az utolsó, 21. helyre kvalifikálta magát.

Ahogy a szezon majd' egészén, úgy Belgiumban is a Citroenek belharcától volt izgalmas az időmérő edzés. José María Lopez a Q2-ben óriási dominanciát mutatott, az utolsó szekcióban azonban hibázott, így Yvan Mülleré lett a pole. Kettejük idei pole-csatája ezzel 3-3. Sébastien Loeb a második helyről rajtol, a fiatal francia újonc, Hugo Valente pedig negyedik lett a kvalifikáción. A holnapi első futam közvetítése 12:30-kor indul az Eurosporton.

Fotók: fiawtcc.com