Olvasónk fotózta: az új BMW X1

2014.06.21. 06:50

N.K. fedőnevű olvasónk küldte ezt a három képet, amelyen egy valódi újdonság, a következő BMW X1-es látható, egyelőre talpig álcában. A típusról így is sokat elmondanak a képek.

Az Innsbruck környékén készült fotókon is érzékelhető, hogy egész más karakterű autóról van szó, mint amilyen az X1 eddig volt. Nem is csoda, hisz ha minden igaz, egész más műszaki alapokra építik. Az X1 az 1-es sorozat hátsókerék-hajtású alapjaira épült, így a helykihasználása finoman fogalmazva sem volt épp ideális, a második generációról viszont azt hallani, hogy a fronthajtású UKL1 platformot használják hozzá, így annak ellenére is tágasabb lehet, hogy valamivel rövidebbnek tűnik az

elődjénél.

A képek alapján azt is remélhetjük, hogy a jelenlegi modell furcsa, félig-meddig felfújt vonásait ez a gép már nem örökli, inkább afféle kicsinyített X5-ösnek látszik. Ez a megközelítés, bár nem látszik a legeredetibbnek, talán sikeresebb is lesz, mint a korábbi, amely szerint a BMW szabadidő-autók esztétikuma egyenes arányban állt a méretükkel és árukkal. Valószínű egyébként, hogy ebbe a modellbe nagyrészt már háromhengeres motorokat építenek. Az új 1,5 literes, amelyet csak nemrég mutattak be a Mini harmadik generációjában, akár 170 lóerős teljesítményszintig teljesen kiválthajta a négy- és hathengereseket, hisz azonos teljesítmény mellett takarékosabb azoknál.

Úgy tudjuk, a BMW nem sieti el az új X1 bemutatását: a premier 2015 közepe utánra várható, így nagyjából másfél év, ha nem több, mire a piaci bevezetés kezdetét veheti.