Lefotóztuk a titkos Jaguart

2014.06.23. 16:52

Úgy néz ki, bennfentes értesülések sem kellenek hozzá, hogy valaki találkozzon a Jaguar következő nagy durranásával, elég csak a gyár közelében járni. Angliába delegált kollégáink két alkalommal is belefutottak, egyszer egy erősen álcázott példányba, egyszer pedig egy közel álcázás nélkülibe – igaz, ezt csak a tükörből sikerült lekapni.

A Jaguar XE létezését már az idén tavasszal bejelentette a Jaguar, sőt, számos műszaki részletet is megmutattak – például az autó alumínium karosszériáját – ám arra nagyon figyeltek, hogy a végleges termékről senkinek ne alakulhasson ki túl határozott elképzelése. Az arányai azért látszanak, a szokatlanul hosszú orr-rész, a hátratolt utaskabin és a viszonylag magas csomagtér elég jellegzetessé teszi a típust. Az XE-vel az a Jaguar célja, hogy kiharapjon egy kisebb szeletet abból a piacból, amelyen jelenleg az A4-es Audi, a 3-as BMW és a Mercedes C osztály uralkodik, méghozzá egy hátsókerék-hajtású, alumínium-karosszériás modellel.

Azt egyelőre nem könnyű felmérni, hogy a Jaguarnak lesz-e esélye komolyan versenybe szállni a német konkurenciával, hisz az alumínium ilyen széleskörű alkalmazásával még nem próbálkoztak ebben az árkategóriában. Így az sem egyértelmű, hogy a magasabb alapanyagköltségeket lenyeli-e a piac, vagy a Jaguar lesz kénytelen – ez utóbbi esetben nem biztos, hogy az XE a prémium-kategóriában megszokott magas nyereséget hozza majd a briteknek.