Buktatni próbál az EuroNCAP?

2014.06.25. 16:30

Egy ideig úgy nézett ki, az EuroNCAP már ki sem adna négy csillagnál rosszabb minősítést, de mégsem így van. Most hat autóból csak egy kapott jelest, egy négy csillagot, a többi viszont csak hármat. Az az érdekes, hogy a 2008-ban még öt csillaggal értékelt Renault Mégane most már csak három csillagot érdemelt, és nem azért, mert valóban veszélyesebbé vált volna.

Az EuroNCAP töréstesztjei sokáig etalonnak számítottak, de 2009 óta a csillagok száma már nem feltétlen arányos az autó valódi biztonsági szintjével. A szervezet most szolgáltatott erről nagyszerű bizonyítékot azzal, hogy a korábban öt csillagot szerzett Mégane-t már csak három csillagosra értékelték, és ez nagyrészt a biztonsági berendezések gyenge pontszámával magyarázható. A felnőtt utasok biztonságára jellemző 83% és a gyermekek védelmére kapott 74% ugyanis bőven jó lenne négy csillagra, sőt, a 60%-os gyalogosvédelmi eredmény is egész jónak számít. A biztonsági felszereltség szintjét jellemző 48% húzza le az eredményt, ugyanarra a szintre, ahol a passzív biztonsági szempontból sokkal gyengébb MG3, Citroën C-Elysée vagy Peugeot 301-es van. Ugyanis ezek a modellek is három csillagot kaptak, de az MG 69%-os felnőtt-védelmi és 71%-os gyerekvédelmi pontszámmal, de a Peugeot és a Citroën olcsó modellje is 71 illetve 75%-ot ért csak el a törésteszteken.

Kifejezetten érdekes, hogy mit kifogásol konkrétan az EuroNCAP a Renault biztonsági elektronikáján: a legnagyobb bajuk az, hogy a hátsó utaok biztonsági öveinek bekapcsolt állapotát a rendszer nem piktogrammal, hanem felirattal jelzi, és erre nem is képes minden nyelven. A Renault megígérte, hogy segít a dolgon, bár egyáltalán nem biztos, hogy erre még ennél a Mégane-generációnál sort kerítenek, hisz már nincs sok a következő modellváltásig.

A kínai MG3 és a Citroën-Peugeot szedán-páros eredménye nem meglepő, ezek meglehetősen olcsó modellek, ahol nyilván fontosabb volt az olcsó gyárthatóság, mint a tökéletes passzív biztonság. Igazság szerint az MG eredménye határozottan kellemes meglepetés, hisz a korábbi kínai gyártók az egy szem Qoros kivételével ennyit sem értek el soha. A Ford Tourneo Connect ugyan csak négy csillagot kapott, de alapvetően itt is olyan lényeges dolgok miatt romlott a végeredmény, mint a csak extraként rendelhető sebességkorlátozó elektronika. A vadonatúj VW Golf Sportsvan az egyetlen, amely öt csillaggal végzett – jellemző módon azonban a töréstesztekben minimális az eltérés a Tourneo Connecthez képest, plusz egy csillagot a VW gazdagabb biztonsági felszereltsége ért.

Sajnos ezzel a tesztsorozattal sem az bizonyosodott be, hogy az EuroNCAP vizsgálati módszere kielégítő lenne, inkább az, hogy szinte tetszőleges eredmény kihozható a biztonsági elektronika pontszámának köszönhetően.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.