Kínának nem kell a villany?

2014.06.28. 11:22

Kínában nagyon fontosnak tartják az elektromos járművek terjedését, az államtanács által 2012-ben elfogadott fejlesztési terv szerint pedig 2015 végére félmillió elektromos járművet szeretnének látni az utakon, ezt a számot pedig az azt követő öt évben megtízszereznék. Az ország már ma is az elektromos kerékpárok legnagyobb gyártójának számít, villanyautóból pedig 18 különböző modellt készítenek.

Ennek ellenére tavaly mindössze 6900 teljesen elektromos személyautót sikerült értékesíteni az országban, míg plug-in hibridből alig több mint 1200 talált gazdára. Hogy a villanyautó-piacot felélénkítsék, országosan 35-60 ezer jüanos támogatást (1,2-2 millió forintot) biztosítanak, egyes régiókban pedig további 10-40 ezer jüan mellett még ingyen rendszám is jár az elektromos autókhoz. Ezek a kedvezmények persze csak hazai gyártású autók esetében érvényes – így például Teslára nem vehető igénybe.

Tavaly egyébként a Jianghuai Automobile Company modelljei voltak a legnépszerűbbek Kínában ebben a szegmensben. Az iev Gen 3-ból és Gen 4-ből összesen majdnem 2700 darabot adtak el, ami közel 40 százaléka az összes értékesített villanyautónak. A második helyen a BYD zárt, 1544 eladott e6-ossal. Ezeket a számokat érdemes lesz majd összevetni az idei év statisztikáival.