Mérges kisautó az MG-től

2014.06.30. 17:21

A kínai hátterű MG-hez nehezen talál vissza a közönség Angliában is, pedig ott komoly hagyományai vannak a márkának. Most azokat célozzák meg, akik szeretik a gyors, sportos autókat.

Az MG egy ideje már dolgozik azon, hogy újra elfogadtassa magát Nagy-Britanniában – hisz ha ez sikerül, egész Európára kivetheti a hálóját a kínai cég. Eddig nem voltak igazán sikeresek, hisz az elsőként bemutatott MG6 elsősorban a belső tér minősége miatt sok kritikát kapott, miközben nem annyival olcsóbb a konkurenciánál, hogy ezt elnézzék neki. Ezen eddig még az sem segített számottevően, hogy az MG6-ból gyors versenygépet építettek a brit túrakocsi-bajnokság futamaira.

Ám úgy néz ki, abban biztosak, hogy a sportos arculat hoztahtja újra az MG-t – mással nemigen magyarázható, hogy most a kisebb MG3-ból is készült egy pályaváltozat. A Trophy Championship modell lényegében egy kupás versenygép prototípusa, bár az sem kizárt, hogy később lesz egy utcai változat is. Az 1,5 literes, a sorozatgyártmányban 106 lóerős motor teljesítményét turbófeltöltéssel emelték 207 lóerőre, maximális nyomatéka pedig 260 Nm lett, így a közepesen vérszegény kiskocsi dinamikáján nagyon sokat dob. Az erősebb motor mellett állítható sportfutóművet, önzáró differenciálművet és 17 hüvelykes felnikre szerelt alacsony profilú gumiabroncsokat kapott az autó, sőt, sportos kötényezést és egy nagyobbacska tetőspoilert is.

Az MG egyelőre azt mondja, azért készítette a prototípust, hogy felmérje, mekkora igény lenne egy márkakupa – illetve egy márkakupás autó – iránt. Ám ha a technika már készen van, nem lenne nagy lépés egy utcai változat piacra dobása – egy igazán jól kivitelezett, sportos kisautó pedig komoly rajongótábort is hozhat az MG-nek, főleg Nagy-Britanniában, a GTI-k legnagyobb európai piacán.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.