Már dolgoznak a Ferrari-gyalázó Porschén

2014.07.07. 17:10

A 911-es igazi legenda, de amennyire jót tett a Porsche karrierjének az 1960-as és 80-as évek között, annyira akadály mostanság a farmotoros elrendezés és a hathengeres bokszermotor hagyománya miatt. Ez nem jelenti, hogy a 911-est ne tartanák meg, de állítólag dolgoznak egy drágább modellen, amely nyolchengeres középmotorral épülne, és gyorsabb lehetne akár a Ferrari 458-asnál, akár a McLaren 650S-nél.

Az új fejlesztés kódja 988-as, és úgy tudjuk, a hibrid szupersportkocsiból, a 918-asból indultak ki a tervezők. Itt persze olcsóbb megoldásokra lesz szükség, hogy az ár ne szálljon lehetetlen magasságokba, így állítólag alumínium vázszerkezetet használnak majd, és egyetlen motort, bár ez sem lesz mindennapi. Állítólag a nyolchengeres is bokszer elrendezésű lesz, akár a 911-es hathengerese, a hengerűrtartalma nem lesz több négy liternél, viszont négy turbó táplálja majd levegővel – hengersoronként kettő-kettő – így könnyedén eléri majd a 600 lóerőt és az 550 Nm csúcsnyomatékot.

A fejlesztés egyelőre persze még csupán a kezdeti szakaszában jár – erre utal legalábbis a bemutató 2017-es dátuma, így újabb, a gyárból kiszivárgott adat. Úgy tudjuk, a 988-assal indul majd meg a Porsche következő modellváltási hulláma, ahol már a sportkocsigyártó is egyfajta platform-rendszert használ majd, ahogy anyacége, a Volkswagen más évtizedek óta. Ez annyit jelent, hogy a tervezők szabvány elemeket fejlesztenek, amelyeket a teljesítményszinttől függően építhetnek be a különböző sportkocsikba.