2014.07.13. 11:15

Nem járt sikerrel a hónapok óta tartó keresés, nem talált vevőt a nehéz helyzetben lévő Stile Bertone. A hosszú évekre visszatekintő pokoljárás során már többször is úgy tűnt, hogy a Bertone eltűnik a süllyesztőben - az autógyártást kénytelenek voltak beszüntetni, az utóbbi időszakban már csupán a formatervező stúdió működött.

Az olasz vállalathoz azonban egyre kevesebb megrendelés érkezett, így egyszerűen nem tudta fenntartani magát és 31 millió eurós tartozást halmozott fel. Márciusban kezdtek új befektető után nézni, de nem volt jelentkező, így a Stile Bertone csődöt jelentett. Annak pedig már igen csekély az esélye, hogy egy nagy autógyártó lecsapjon a márkanévre, és menekülő utat kínáljon az utolsó napjait élő Bertonénak.

A következő hónapokban a vállalati vagyont értékesítik majd. A hírek szerint ez néhány ingatlant - épületeket és földterületet - jelent. Emellett egy különleges, klasszikus autókból álló gyűjteménynek is új gazdát keresnek majd. Maga a Bertone márkanév egyébként jelenleg a Bertone Cento nevű cég birtokában van, melynek egyik vezetője Lilli Bertone, az alapító fiának, Giuseppének a felesége.