Jön az amerikai óriás-VW

2014.07.14. 16:12

A Volkswagen vehemens terjeszkedésbe kezdett az USA-ban, melynek következő fontos lépése az egyelőre CrossBlue néven emlegetett hétüléses SUV bevezetése lesz. Építenek is hozzá egy gyárat.

Nagyratörő céljai vannak a VW konszernnek a következő évekre, és ezekhez a gyengélkedő európai piac már egyre kisebbnek tűnik. A kínai igények kiszolgálása mellett Amerikában látnak komoly fejlődési potenciált, és ehhez sorra hozzák ki a helyi elvárásokhoz igazított modelleket. Az amerikai Jetta és Passat után a felmérések szerint egy hétüléses, ottani mérce szerint közepes SUV hiányzik még nagyon a kínálatból – ezt a lyukat hamarosan be is foltozzák egy a CrossBlue-ból tenyésztett szériaautóval. Az ilyen méretű autók iránt félelmetesen nő a kereslet, idén várhatóan 1,4 millió új közepes SUV-ot fognak eladni az USA-ban.

Sokáig mérlegelték egy mexikói gyár építését, de a VW most úgy döntött, Chattanoogában épít egy új üzemet mintegy 900 millió dollárból, ahol közvetlenül kétezer új munkahely jön létre. 2016-ban kezdik meg itt a gyártást, és megpróbálják az amerikaiakat rászoktatni majd a dízelekre is, mivel a CrossBlue-ból készülő szériamodell nem csak benzinessel készül majd.

Hogy a méretben Tiguan és a Touareg közé eső modellt VW-emblémával fogják-e árulni Európában, egyelőre nem világos, de még az is elképzelhető, hogy Skodaként ismerkedhetünk meg vele, hiszen az amerikai változatok általában egyszerűbb kivitelűek, ami a konszern európai termékei közül leginkább a Skodák hangulatát idézi.