Nem kell szabadidőautó az Astonnak

2014.07.20. 10:00

Az Aston Martinnál már évek óta megy a huzavona, hogy szüksége van-e a márkának hobbiterepjáróra. Bár 2009-ben már bemutatták a Lagonda tanulmányt, nem sokkal később azonban le is mondtak róla. 2012-ben úgy tűnt, mégiscsak megvalósulhat a SUV, tavaly pedig egyes források már azt is tudni vélték, hogy Mercedes-technikát kaphat a szabadidőautó.

Most azonban újabb fordulat következett be az ügyben, és úgy tűnik, az Astonnál végleg letettek a Lagondáról. A márkánál komoly változásokra készülnek, bejelentették már Ulrich Bez vezérigazgató távozását is. Marek Reichmann vezető formatervező szerint már teljesen más idők járnak a vállalatnál, mint amikor megszületett a SUV ötlete.

A Lagonda egyébként a Lamborghini néhány éven belül érkező Urus hobbiterepjárójának, illetve a Bentley készülő SUV-jának riválisa lehetett volna a piacon. Igaz, a típusjelzés feltámasztásáról még nem tettek le teljesen a britek, ám sokkal valószínűbb, hogy egy elegáns luxuskombira kerül ez a megnevezés. Az Aston Martin 1976 és 1990 között kínált Lagonda nevű típust.