Szupersportautót farigcsál a BMW?

2014.07.24. 12:27

Százéves fennállását egy hibrid szupersportautóval ünnepli a BMW 2016-ban, írja a német Auto, Motor und Sport. Bár sokan lelkesen fogadják a hírt, mi inkább fenntartásokkal kezelnénk.

Még a nevét is kitalálták, i9-esnek hívhatnák a nemrég bemutatott i8-as alapjaira épített szupersportautót; az i10 azért nem lehetséges, mert azt már használja a Hyundai. Az i8-as 362 lóerős rendszerteljesítményét jelentősen növelnék, egy erősebb, nagyobb benzinmotorral, de a villanyhajtást is továbbfejlesztenék. Annak ellenére, hogy a komolyabb hajtáslánc súlynövekedéssel járna, négy másodperc alatti nulla-százas gyorsulásra számítanak a németek, kinézetében pedig a legendás M1-esre hasonlítana a jubileumi hibrid.

Bár a BMW nagy lendülettel, egyből két modellel indította meg az i-sorozatát, nem valószínű, hogy két éven belül még egy tisztán elektromos vagy hibrid autót építenének, amely háttérbe szorítaná a futurisztikus i8-ast – a BMW-nél bizonyára van más ötlet is, hogyan ünnepeljék századik születésnapjukat.