Erre büszke most az AMG

2014.07.25. 16:51

Új V8-ast fejlesztettek az AMG-nél, amelyet elsőként az AMG GT-be építenek be. A motor mindent tud, amit manapság tudni kell, és nagyon úgy tűnik, van még benne tartalék.

Bár az AMG darabszámai mellett nincs rajtuk akkora nyomás, a flottájuk széndioxid-kibocsátását azért nekik is csökkenteni kell, legalábbis papíron. Ezért most egy igazán apró, négyliteres V8-ast fejlesztettek ki, két turbófeltöltővel, amely a hivatalos adatok szerint 510 lóerőt tud, 6250-es fordulaton, de a nyomatéka még súlyosabb: 650 Nm, 1750-től 4750-ig. Maximális fordulatszáma 7200, ami így együtt elég jól hangzik.

Furcsa párosítás a leginkább a versenysportban alkalmazott száraz karteres kenés, amely elég költséges megoldás, de alacsonyabb beépítést tesz lehetővé, és a start-stop rendszer, amely az NEDC-ciklusban meghatározott fogyasztási érték leszorítására kell. Emellett persze kettős tömegű lendkereke is van az M178-nak, és természetesen tudja az Euro 6-ot.

Az alumínium forgattyús házat homoköntéssel készítik, és Nanoslide néven emlegetett eljárással kezelik a hengerfuratokat, amellyel kétszer olyan kemény felületet képeznek, mint a hagyományos öntöttvas. A turbófeltöltők a BMW és az Audi legújabb, turbós V8-asaihoz hasonlóan a hengersorok közé-fölé kerültek, az ebből keletkező termikus problémákat egy a turbókra irányított külön hűtőlevegő-csatornával kezelik. Ettől függetlenül rém zsúfoltnak tűnik a blokk teteje, a fékpadi mérésnél látszó izzó turbófeltöltők még mindig merész megoldásnak látszanak.

Akinek az 1,2 baros turbónyomással elért 128 lóerő körüli literteljesítmény soknak tűnik, észreveheti azt is, hogy a 90 fokos hengerszögű V8-as 83 mm-es furata, illetve 92 milliméteres lökete pontosan megegyezik az A45 AMG-be épített hajmeresztően erős, 360 lóerős kétliteres négyhengeresével, ami valószínűleg nem véletlen. Ha ennyire szoros a rokonság a két motor között, nem lenne meglepetés, ha az 510 lóerős első nekifutás után további, jóval erősebb változatok jönnének majd a jövő AMG-iben.